ELMÚLT IDŐK
A várkonyi kastélyt az ikvai Pfeiffer Mátyás gyáros építette 1904-ben. Az Amade család ősi fészkének helyén áll, ma ötcsillagos kastélyszállóként működik.
Néhány érdekes információ a tények kedvelőinek. Az Amade Kastélyszállól Csallóköz szívében, a Nyékvárkony nevű faluban található. Várkony lakosainak száma 2470 fő. A község mai formáját 1940-ben kapta, amikor Nyéket (Nekyje na Ostrove) és Várkonyt (Vrakúň) egyesítették. Ebből adódik, hogy a falu története két szálon fut. Várkony ősidők óta lakott terület, történelme egészen az avarok koráig nyúlik vissza. Az első írásos emlék 1015-ből származik. A település egykor bölcsője volt az Amadé családnak, akiknek várkastélyuk itt terült el. Föúri rangot az Amadék 1787-ben kaptak. A település viszont már a 16. században városi ranggal rendelkezett.
Várkony ősi kun település, talán a legrégebbi írott okirattal büszkélkedik. Polgárai a XIV. században még városi szabadalmakat is kaptak. Jelentőségéből aztán vesztett, hogy az Amadék a szomszédos Bősre helyezték át a székhelyüket. Az Amadék lakhelye a hagyomány szerint egy megerősített váracs vagy kastély volt Várkonyban (a helybéliek szerint reneszánsz kori alapokon). Ezt Bél Mátyás, a nagy történetíró még látta, azonban később már nyomát sem találjuk. Az utolsó Amade honfinak, Amade Tádénak híres fácánosa és tehenészete volt Várkonyban. Utána Várkony és Csallóköznyék a Schmerzing család tulajdona lett. Ők a századfordulón Várkonyt és környező birtokaikat eladták az ikvai Pfeifer Mátyásnak. Pfeifernek szeszgyára, gőzmalma volt a községben, és hogy gazdagságát kicsit fitogtassa, s a világnak bemutassa, 1904-ben felépítette kastélyunkat. Nem sokáig élvezte azonban a fényűző kényelmet, mert vérzivataros idők következtek, s a kastély több kézen is átment. A világháború alatt hadikórházként működött, később szellemi fogyatékosok lakták