CSAPATÉPÍTÉS LOVAKKAL
Egy csapatépítő lovas tréning kimozdít minket a megszokott keretek közül, s hamar kiderülhet, hogy rengeteg erő és lehetőség van még bennünk a közös munkához.
Többségünk városi ember, a lovakat szeretjük, de sosem volt közelebbi kapcsolatunk velük. Sőt, sokan kifejezetten félnek a lovaktól, talán azért, mert soha nem volt lehetőségük nyugodt körülmények között ismerkedni velük.
MIÉRT PONT LOVAK?
A ló érzékeny állat, túlélése érdekében állandóan figyeli a környezetét. Észreveszi, ha a közelében lévő embernek megváltozik a pulzusszáma, emelkedik az adrenalinszintje, olvas a testbeszédből. Abból, ahogy a lovak reagálnak a viselkedésünkre, rengeteg minden kiolvasható. Bial Judit ezüstérmes világbajnok lovasíjász és lovastréner kollégájával Balázsfán egy idilli ranchon, NYUGODT lovakkal tart önismereti és csapatépítő tréningeket, ahová – ha bennünket választanak -- Önök is meghívást kaphatnak.
Hogyan folyt le az ISMERKEDÉS a lovakkal? Elmeséli egyik kollégánk, aki munkatársainkkal kipróbálta a programot!
Két gyönyörű, tapasztalt ló volt a társunk a tréningen. Először csak finoman simogattuk őket, belenéztünk mély, okos szemükbe, bemutatkoztunk nekik. Hihetetlen, de már a ló érintése is végtelen nyugalommal töltött el, éreztem, hogy lassabban ver a szívem, és kezdem elveszíteni az időérzékemet. Ezután az ló lábát kellett egyenként felemelnünk. Ekkor derült ki számunkra, milyen hatalmas állat a ló, és milyen erős az akarata. Erőből senkinek sem sikerült, különböző technikákat bevetve tudtuk a saját akaratunkat átvinni az állatra: ki szelíd erőszakkal, ki játékos, együttműködő partnerként oldotta meg a feladatot. Figyeltük egymást ebben a számunkra ismeretlen helyzetben, új tulajdonságokat fedeztünk fel a másikban, vagy éppen a már meglévők nyertek megerősítést. A tréner rendszeres visszajelzései, kérdései sokat segítettek a látottak értelmezésében.
NEM ARRA MEGY, AMERRE ÉN AKAROM
Mi sem tűnik egyszerűbb dolognak, mint száron vezetni a lovat. Akinek sikerül, arcán boldog mosollyal sétál körbe a kijelölt pályán. De mi van akkor, ha az állat felfedez egy fűcsomót, és úgy dönt, inkább irányt vált, és komótosan legelni kezd? Pont velem történt meg ez a kínos szituáció. Először pánikba estem: mindenki engem néz, a csapat vezetőjeként illik elegánsan megoldanom a helyzetet. Igyekeztem jó szóval hatni a lovacskámra, de ő a füle botját sem mozdította. Ekkor erős vezetőszár-húzogatással próbálkoztam, természetesen hiába. Végül maradt a határozott, de kedves fellépés, amit azonnal megértett, és folytatta velem az útját. Ez a kis jelenet megerősített abban, amit eddig is tudtam, csak nem mindig sikerült megvalósítanom: ez a fajta vezetői viselkedés a munkában is működik. Ekkor jöttek a közös gyakorlatok.
Vezetni kellett a lovat, majd átadni a másiknak úgy, hogy a ló mozgásban maradjon. Nem szólhattunk egymáshoz, egyszerre kellett figyelni a lóra és a másikra. A játékszabályokat nekünk kellett volna kitalálni - ki kinek, mikor adja át a kantárt. Ebben első körben nem voltunk erősek. Akár a gyerekek, úgy vetettük bele magunkat a játékba, többen közülünk nem értették, mit kell csinálni, ezért egy kollégánk ki is maradt a sorból. Másodszorra logikus tervet készítettünk, és láss csodát, tökéletesen megoldottuk a feladatot. Ezután párokban egymás mozgását kellett lekövetnünk, mintha tükörképe lettünk volna a másiknak. A leglátványosabb harmónia azoknál volt tapasztalható, akik az irodában is sokat dolgoznak együtt.
ILYENEK VAGYUNK Ml
A legutolsó és egyben legnehezebb gyakorlat mutatta meg legjobban, milyenek vagyunk valójában. A lovat vezetőszár nélkül, csak hangokkal és testbeszéddel kellett egy általunk kijelölt pályán az egyik pontból a másikba terelni. Kreatív emberek lévén egy látványos, de a ló számára nehéz pályát építettünk. Mikor láttuk, hogy az állatnak esze ágában sincs megmozdulni, pánikba estünk. Ahelyett, hogy összedolgoztunk volna, összevissza rohangáltunk, kiabáltunk. Amikor a ló végre megmozdult, és pont az ellenkező irányba indult el, önfeledt nevetésben törtünk ki. Innentől kezdve már nem a feladatra koncentráltunk, hanem élveztük egymás társaságát és a saját bénázásunkat. A csökönyös kanca pedig csak szánakozva nézett minket. Gyorsan elszállt a négy óra, azóta visszatértünk a megszokott életünkbe, a kisebb-nagyobb játszmáink közé. Másnap pedig kíváncsian vártuk a következő értekezletet: vajon milyen hatással lesz ránk a tréning a konfliktushelyzetekben?Lenne kedve egy középkori vacsorához? Gasztronómiai időutazásra invitáljuk Önöket. A húsokat fatálakon szolgáljuk fel, amelyeket régi szokás szerint, csakis kézzel fogyaszthatnak el. Így lesz csak igazán korhű eme gasztronómiai lakoma. A desszert az úgynevezett „dülöngélő torta“. A középkorban ugyanis az édességet mindig a vendégek hozták, s az asztalon csak egymásra borították a tortákat. A lakomára kosztümbe is beöltözhet a kedves vendég!