TÖRÖK FÜRDŐNK, A HAMAM
A muzulmán vallásban rendkívül fontos szerepet játszik a rituális fürdés. Maga Mohamed próféta jelentette ki, hogy a tisztaság jó hatással van a nemzőképességre. Mivel azt kívánta, hogy pénteken, a mohamedánok szent napján minél több híve vegyen tisztasági fürdőt, elrendelte a hammamot. A hagyományos török fürdőkben – ilyen az ilidzsa, vagyis gyógyfürdő, illetve a hamam, vagyis tisztasági fürdő – kezdettől fogva szigorúan elkülönítették a nőket és a férfiakat, ezért önálló fürdőrészeket építettek, illetve a nők és a férfiak felváltva látogatták a fürdőket.
A szertartásos fürdés körülbelül két órát vesz igénybe, mialatt – a különböző kultúrák hagyományai szerint – a testi megtisztulás mellett szellemi, valamint spirituális felfrissülésre, tisztulásra is sor kerül.
A török fürdő pezsgőfürdővel kezdődik és gőzfürdővel folytatódik, amelyek hatására a bőr pórusai megnyílnak és az izmok fellazulnak. Az ellazulás a fürdőterem közepén álló nyolcszögletű márványdobogón folytatódik, amelyet időről időre vízzel lelocsolnak. Ez a művelet adja az 50 fokos meleget és a százszázalékos páratartalmat, ami a török fürdők alapja. A gőz, amely átjárja a bőr melegtől kitágult pórusait, alaposan megtisztítja a testet, és meglágyítja, megszépíti a bőrt. A test 20-30 perc alatt fokozatosan hevül fel, nem éri hirtelen forróság, hiszen ez megterhelné a szervezetet. A fürdés következő szakasza az egész test átradírozása, amelyet a masszőr egy különleges dörzskesztyűvel, „kesekesztyűvel” végez. Ezután szappanhabos masszázs következik. A masszőr olívaolajos szappant old fel egy kis dézsában, felhabosítja, majd belemárt egy fehér vászonzsákot, belefúj, és az máris megtelik habbal. Ezzel a habbal egyenletesen beborítja a fürdőző testét, majd végigmegy annak minden pontján. A tisztító dörzsölés a bőr mélyebb rétegeit is érinti, a pórusok kitisztulnak, az elhalt bőrréteg a habbal együtt távozik. A bőr a hammam-masszázst követően tiszta, selymes, puha és sima lesz, az izmok ellazulnak. A melegben időzve testünk külsőleg pihen, belső szerveink azonban a felmelegedés hatására aktívak. Belülről kifelé ható tisztulási folyamaton esünk át, melynek során legnagyobb méregtelenítő szervünk, a bőrünk verejték formájában megszabadul a mérgektől. Kis pihenő után teljes testmasszázs következik. A testet-lelket érintő alapos, sőt „kimerítő” felfrissülés után a vendégek a pihenőszerájban pihenhetnek török tea vagy édességek mellett. A hamamból energiával feltöltődve, regenerálódva, megtisztult testtel és lélekkel térhetnek vissza a mindennapi életbe.
Hamam kezelések
A test újjászületése 90 perc
Törökfürdő, a test átradírozása kesével, szappanhabos masszázs, pihenés a szerájban török tea kíséretében.
A lélek megújulása 120 perc
Törökfürdő, a test átradírozása kesével, szappanhabos masszázs, pihenés a szerájban, aromtereápiás kezelés, arcmasszázs és török tea.